Lassú ébredés, a tudat bágyadt őszi légyként köröz a tegnap este ragacsos és édes emlékei körül. Kinyitom a szemem. A rosszul behúzott függönyök közt beszüremlő napfény felmelegítette a feltúrt ágyneműt és megvilágítja a mellettem fekvő testeket. A lány - mi lehet a neve? - a hátán fekszik, az arcát eltakarja csapzott hosszú haja, csak bordáinak íve látszik a paplan alól és halvány mellbimbója, ami úgy mered elő, mint valami tortán a dísz. Káró a hasán fekszik, a takaró lecsúszott a hátáról és fenekéről, arcát a könyökhajlataiba fúrja. Elvigyorodok és felülök, hátamat a faragott ágytámlának és a felhalmozott párnáknak vetve. Tapogató kezem egy félig szívott szivarra lel valahol az ágy melletti asztalkán, és egy pohár elfelejtett pezsgőre, amiből már kiszállt a buborék. Kényeztet az élet, gondolom vidáman, miközben meggyújtom a szivart. Mennyi lehet az idő? A csinos kis titkárnők a hosszú, szűk szoknyáikban már bizonyára össze-vissza szaladgálnak és egymást kérdezgetik, vajon hol van Dunhill úr? Az üzleti papírjaim a komódon hevernek. Félig kilógnak egy ezüst gyertyatartó és egy női fűző alól. Francnak van kedve dolgozni. A kezem szinte magától elvándorol, és a lány hajába túr. Olyan, mint Aileené volt... - szökken elő orvul egy eltemetett emlék. Nagyot nyelek. Már mindegy. Évek óta nem gondoltam rá. A hosszú, vékony szálú hajára, a hatalmas szemeire, hegyes fogaira...
Aileen, a cseregyerek. Akkor mi már évek óta barátok voltunk Adammel. Náluk ettem, néha aludtam is, gondosan megtanította nekem, amit ő tanult délelőtt a tanáraitól és alapjában véve az összes szabadidőnket együtt töltöttük. Jobban szerettem az apámnál, jobban anyám emlékénél, jobban bárminél amit ismertem. Körömszakadtáig titkoltam előle, hogy kevert a vérem és nem akartam, hogy Aileen leleplezzen. De Adam akarta őt, és én akartam Adamet, így Aileen jött és maradt. Eleinte rendben ment minden, ahogy szokott, ha valaki a fajtánkkal közösködik. Édes volt, bájos, kedves, mindenben a kedvünket kereste, főleg Adamét. Kirándultunk együtt a dűnékre, könyveket olvastunk fel egymásnak hangosan, forradalmi gondolatokat gondoltunk, verseket szavaltunk, miközben szőlőt szemezgettünk egymás ölébe hajtva a fejünket. Olyan volt, mintha valami letűnt aranykor ifjai lettünk volna. És ők ketten másként is egymásra találtak... keserédes volt látnom Adam boldogságát nélkülem, de értettem és elfogadtam. Ráadásul Aileen az én fejemet is megkeverte. A józanodás jó adag jeges vízként zúdult a nyakam közé, mikor egy nap, míg Adamre vártunk, megzsarolt: vagy összefekszem vele titokban, vagy elárulja Adamnek, hogy egy selkie volt az anyám. A mai eszemmel csak legyintenék erre, akkor viszont, kínlódó kamaszként ez a gondolat maga volt a teljes megsemmisülés. Megtettem amit akart, és onnantól hónapokra mintha kettéhasadtam volna. Kínzott a bűntudat a mit sem sejtő Adam miatt, közben a tiltott bűnös viszony édessége és a titokban elkövetett kegyetlenség vonzott és ingerelt. Azóta megtanultam, hogyan kezelhetem az örökségemnek ezt a gyűlölt részét, bár tenni ellene nem sokat lehet, ha lefojtom, ott tör ki majd, ahol nem számítok rá. Így elvezetem arrafelé, ahol nem sokat árthat...
Adam persze rajtakapott minket egy nap. Benne volt ez a lap a pakliban már az elejétől fogva, tulajdonképpen ezért a pillanatért kezdtük el az egészet. Mégis, az a perc az életem legrosszabb percévé vált, és bár soha, semmit nem szoktam megbánni, azokat a hónapokat azért a percért mégis keservesen bánom. Egy szénapajtában gyötörtük egymást Aileennel, nem volt az más csak üzekedés, egymás kínzása... Úgy volt, Adam később ér csak oda, a családja elképesztő szigorúan fogta, de ezúttal hamarabb szabadult tőlük mint számítottunk rá. Az egyetlen barátom mindig nyugodt arcát a kettős csalódástól, haragtól, fájdalomtól eltorzulva látni, és tudni hogy ezt én tettem vele - ez volt a büntetésem bevezető szakasza. Aztán Adam elkezdett valami elképesztő szörnyeteggé átalakulni... valami iszonyatos, karmos sárkánymadárrá. Ritkán álmodom rémet, de előkelő helyen szerepel bennük, amint egy kocsonyásan lelassult pillanatban a hatalmas madár karmai elérik a mellkasomat és mélyen belehasítanak a húsomba. Széttépett volna, ebben biztos vagyok, azokban a szemekben semmi emberi nem volt. De Aileen befagyasztotta a szörnyet az időbe néhány szívdobbanásra, ami épp elég volt ahhoz, hogy a zsigereimből feltörő mágiával eltüntessem magunkat onnan.
A karomnyomokat szerencsére nem kellett elmagyarázni apámnak. Miután az anyám elment, még tudni sem akart semmiről, amibe tündérek keveredtek. Napokig seblázam volt, addig ha keresett is bárki, nem tudok róla. Apám nem mondta. Miután felépültem, próbáltam megkeresni Adamet és tisztázni a dolgokat, de falakba ütköztem, hűvös metszett szemekkel udvariasan mosolygó, emberi falakba. Hetekig ólálkodtam a házuk környékén, hátha meglátom valamelyik ablakban. Persze nem. Akkor leveleket írtam neki, úgy vagy tizenötöt biztos. Utálok levelet írni, élőszóban sokkal meggyőzőbb vagyok. Nem tudom, elolvasta-e, vagy megkapta-e egyáltalán. Aztán, hónapokkal később, feladtam. Megpróbáltam kideríteni, hogy mi a csuda ő, mi ez a lény, amivé átváltozott - nem tudtam meg túl sokat. De soha, senkinek egyetlen szóval nem említettem, sem akkor, sem azóta, hogy mit láttunk a szénapajtában a Kerrigan-domb tetején. Aileennel egy darabig még együtt voltunk, sőt apám halála után egy időre össze is költöztünk. Egy kicsit emlékeztetett a régi napjainkra. De nem sok köszönet volt benne, martuk egymást, ő eszelősen költekezett, én pedig inni kezdtem. Azután elunta magát, és amikor egy napon arra értem haza, hogy a holmijai eltűntek a kevéske megtakarított pénzünkkel együtt, valójában megkönnyebbültem. Aznap este utoljára irdatlanul bebasztam, elsirattam Adamet, teleokádtam a házat és félig belefulladtam az esővizes hordóba. Másnap kitakarítottam és takarítás közben új élet épült a fejemben is... egy olyan élet, aminek nem Adam Lee a kiinduló és a végpontja.
Lenézek a kezemre, még mindig a hosszú hajat simogatom. Félresöpröm a lány arcából, egész helyeske. Na ébresztő kislány, van még egy kis időm, amit nem emlékezéssel akarok elbaszni.
